Budapest legendái: edzők, akik naggyá tették Magyarországot a sportban

Budapest régóta híres nemcsak gyönyörű utcáiról és gazdag történelméről, hanem kiemelkedő sporthagyományairól is. Éppen itt születtek és formálódtak azok az edzők, akik képesek voltak a tehetséges sportolókat világszinten elismert bajnokokká változtatni. Módszereik, inspirációjuk és stratégiai gondolkodásuk Budapestet a sportlegendák igazi kovácsműhelyévé tették. Ebben a cikkben azokról az edzőkről mesélünk, akiknek neve a szakértelem, a győzelmek és a sport fejlődésére gyakorolt páratlan hatás szinonimájává vált Magyarországon és azon túl is. További részletek az ibudapest.eu oldalon.

Sebes Gusztáv: az „Aranycsapat” építésze

Sebes Gusztáv neve egyet jelent az 1950-es évek magyar labdarúgásának forradalmával. Budapesten született, és gyári munka mellett kezdett el futballozni. Ő volt az az ember, aki a magyar válogatottat egy igazi futballgépezetté változtatta, amely „Aranycsapat” néven vonult be a történelembe. Irányítása alatt a nemzeti tizenegy fenomenális eredményeket ért el: 32 mérkőzés vereség nélkül, olimpiai aranyérem 1952-ben, valamint az Európa-kupa győztese cím.

Sebes nem csupán edző volt, hanem stratéga, pedagógus és inspiráló vezető is. A teljes odaadás légkörét teremtette meg, taktikai rugalmasságra és fegyelemre tanította játékosait, amivel messze megelőzte korának legtöbb csapatát. Puskás Ferenc, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és a válogatott többi sztárja az ő vezetése alatt nemcsak szakmai tudást szerzett, hanem valódi csapatszellemet is, olyan közösséggé válva, amely örökre megváltoztatta a labdarúgásról alkotott képet.

Sebes módszertana magában foglalta az ellenfelek részletes tanulmányozását, új támadási és védekezési sémák bevezetését, valamint a játékosokkal végzett pszichológiai munkát is. Magyarországon ő kezdte el elsőként alkalmazni a tudományos megközelítést az edzéseken, elemezve a fizikai mutatókat és a játékadatokat, ami a csapatot nemcsak tehetségessé, hanem éveken át szinte legyőzhetetlenné tette. Sebes Gusztáv a „World Soccer” magazin szerint a világ legjobb labdarúgóedzőinek listáján szerepel.

Kemény Dénes: a vízilabda királya

Kemény Dénes a vízilabda történetének egyik legkiemelkedőbb alakja. A híres edző Budapesten született és dolgozott. Neve nemcsak a győzelmek, hanem a magyar vízilabda módszertani forradalmának szimbólumává is vált. 1997 és 2012 között irányította a magyar férfi válogatottat, amelyet olyan csapattá formált, amellyel a sportág összes világvezetőjének számolnia kellett.

Kemény vezetése alatt a magyar válogatott három egymást követő olimpiai aranyérmet nyert (2000, 2004, 2008), valamint számos világ- és Európa-bajnoki címet szerzett. Módszerében ötvöződött a szigorú fegyelem, az egyes játékosokhoz való egyéni hozzáállás és a minden mérkőzésre kiterjedő részletes stratégiai felkészülés. Képes volt kibontakoztatni a sportolók erősségeit és kiküszöbölni a gyengeségeiket, egységes, olajozott gépezetté alakítva a csapatot.

Kemény nemcsak győzelmeket ért el, hanem olyan légkört teremtett, amelyben a játékosok egy nagy sportcsalád részének érezték magukat. Mentorálásának köszönhetően számos magyar vízilabdázó vált legendává, edzői módszereit pedig a mai napig tanulmányozzák és alkalmazzák a profi sportban világszerte.

Kotsis Attiláné (Kotsis Gabriella): a magyar női röplabda úttörője

Kotsis Gabriella Budapesten született 1928. május 31-én, és már fiatal korától kezdve szenvedélyt mutatott a röplabda iránt. Az 1950-es években nemzetközi színtéren képviselte Magyarországot: az 1950-es szófiai és az 1955-ös bukaresti Európa-bajnokságon, valamint az első női FIVB világbajnokságon 1952-ben, Moszkvában. Ezen a tornán Kotsis a hatodik helyre vezette a magyar válogatottat – ez lenyűgöző eredmény volt egy olyan országtól, amely épp csak elkezdte útját a női világ-röplabdázásban.

Sportolói pályafutása befejezése után Kotsis teljesen az edzői munkának szentelte magát. Ő volt az első nő Magyarországon, aki három egymást követő olimpián irányította a nemzeti válogatottat: 1972-ben Münchenben, 1976-ban Montrealban és 1980-ban Moszkvában. Vezetése alatt a magyar csapat többször is előkelő helyezést ért el az Európa-bajnokságokon, 1981-ben és 1983-ban bronzérmet szerzett, és megerősítette az ország státuszát mint a női röplabda egyik erős központja. Bár az olimpiai érem végül nem jött össze Magyarországnak, a sportolók stabilan magas színvonalat nyújtottak, maga Gabriella pedig az elhivatottság és a szakmaiság szimbólumává vált.

Kotsis hatalmas mértékben járult hozzá a magyar női röplabda fejlődéséhez. A női edzősködés úttörője volt, az első, aki három olimpiára vezette ki a csapatot, és Lang Ping mellett egyike annak a két női edzőnek a világon, akik ilyen eredményeket értek el. 2010-ben érdemeit hivatalosan is elismerték – Kotsis bekerült a Nemzetközi Röplabda Hírességek Csarnokába, ami méltó elismerése volt a pályán és azon kívül végzett sokéves munkájának.

Komjádi Béla: a magyar vízilabda rettenthetetlen építőmestere

Komjádi Béla a magyar vízilabdaiskola egyik alapítója és Budapest kiemelkedő edzője. Élete és munkássága az önfeláldozás, a sport iránti elkötelezettség és a bajnoknevelés szimbólumává vált. Komjádi ott bábáskodott a vízilabdázók képzési rendszerének kialakításánál, bevezette a fegyelmet, az edzések módszertani megközelítését és a taktikai gondolkodást, aminek köszönhetően Magyarország világvezetőként erősítette meg pozícióját a vízilabdában.

Komjádi aktívan részt vett az ország különböző sportágainak fejlesztésében, képviselte a sportszövetségek érdekeit és harcolt az igazságosságért. A korabeli magyar újságok olyan emberként írták le, aki egyszerre tudott vezető és odaadó végrehajtó lenni, akinek önfeláldozása a végsőkig terjedt. Súlyos sérüléseket szenvedett az első világháborúban, ezért egészségügyi problémái miatt a sportnak szentelte magát, lemondva a magánéletről. Igazi családjává az úszók és a vízilabdázók váltak.

Komjádi 1933-ban bekövetkezett váratlan halála, mindössze öt nappal a 41. születésnapja előtt, általános megdöbbenést váltott ki.

„Komjádi Béla váratlan halála nemcsak a magyar úszósportot, hanem más sportágakat is gyászba borított. Minden sportszövetség érzi hiányát, hiszen ő mindenkiről gondoskodott, aki az igazságra és a sport felvirágoztatására törekedett” – írta a „Sporthírlap”.

Komjádi Béla mindörökre beírta magát a történelembe, mint az az ember, aki a fegyelemre, a sport szeretetére és a sportolók iránti gondoskodásra alapozva építette fel a magyar vízilabdát, és valódi bajnokokat faragott tanítványaiból.

Székely Éva: bajnok és az új generáció mentora

Székely Éva 1927-ben született Budapesten, és már korán kivételes tehetséget mutatott az úszásban. 1936-ban kezdett edzeni, amikor csatlakozott a „Lokomotív” sportegyesülethez. Éva tinédzserévei azonban egy nehéz időszakra estek. 1941-ben zsidó származása miatt kizárták a csapatból, 1944-ben pedig Magyarországon is megkezdődött a holokauszt. A család bátorságának és saját talpraesettségének köszönhetően Székelynek sikerült túlélnie – megszökött a munkaszolgálatos menetből, és rokonoknál, ismerősöknél bujkálva menekült meg. Ezek a megpróbáltatások megedzették a leendő bajnok jellemét és rendkívüli akaraterőt formáltak benne: minden nap karbantartotta formáját, naponta százszor lépcsőzött fel és le egy ötemeletes házban.

Székely részt vett az 1948-as olimpiai játékokon, az 1952-es helsinki játékokon pedig aranyérmet szerzett 200 méteres mellúszásban. 1956-ban olimpiai ezüstérmes lett. Pályafutása során 10 világcsúcsot, 101 magyar rekordot állított fel és 68 nemzeti bajnoki címet szerzett, ezzel az ország történetének egyik legsikeresebb úszónőjévé vált.

Sportolói pályafutása befejezése után Székely az edzői és pedagógiai tevékenységnek szentelte magát. Az új sportológenerációt, köztük saját lányát is ő készítette fel, átadva tanítványainak tapasztalatát és az úszás szeretetét. Ezzel párhuzamosan gyógyszerész diplomát szerzett, ami lehetővé tette számára, hogy a tudományos megközelítést ötvözze a sportmentori gyakorlattal.

A világúszásért tett érdemei elismeréseként 1976-ban Székely Évát beválasztották az Úszó Hírességek Csarnokába, valamint a Zsidó Sport Hírességek Csarnokába is. 2004-ben a 20. század egyik legkiemelkedőbb magyar sportolónőjének választották. Edzőként és mentorként Székely Éva fényes nyomot hagyott a magyar úszósportban, fiatal sportolók tucatjait inspirálva a világszintű eredmények elérésére.

Rajki Béla: olimpiai bajnokok mentora

Rajki Béla a magyar úszás és vízilabda egyik legbefolyásosabb alakja, aki Budapesten született és dolgozott. Fiatalkorában maga is úszott és vízilabdázott, és Komjádi Bélával együtt segített létrehozni a vízilabdázók világszerte ismert magyar dinasztiáját.

Sportolói pályafutása után Rajki edzői diplomát szerzett, és a sportolók felkészítésének szentelte magát. 1947 és 1973 között a magyar úszó- és vízilabda-válogatottak szövetségi kapitánya volt, 1948-tól 1967-ig pedig az ország Nemzeti Sportuszodáját vezette. Irányítása alatt a magyar válogatottak számos olimpiai sikert értek el: aranyérmet úszásban az 1948-as olimpián, aranyérmeket vízilabdában 1952-ben és 1956-ban, valamint ezüstöt vízilabdában az 1972-es müncheni olimpián.

Rajki tevékenysége nem korlátozódott csupán az uszodai munkára: vezető tisztségeket töltött be nemzetközi sportszervezetekben, többek között a FINA-ban és a LEN-ben, ahol részt vett a szabályok kidolgozásában, valamint a vizes sportok európai és világszintű fejlesztésében. A FINA és a LEN tiszteletbeli tagja, valamint a Magyar Vízilabda Szövetség örökös elnöke lett.

Az edzői és adminisztratív tevékenység mellett Rajki jelentős mértékben hozzájárult a sporttudományhoz is. Ő írta az első könyveket a versenyszerű úszás és vízilabda technikájáról, egyedülálló fotósorozatokat készített a technika elemzéséhez, és több mint 250 tudományos cikket publikált. Munkáit a mai napig használják edzők és sportolók szerte a világon.

Balázs Erzsébet: olimpiai érmes és a magyar torna mentora

Balázs Erzsébet (Balázs-Baranyai Erzsébet) a magyar torna egyik legkiemelkedőbb alakja. Sportolói karrierje viszonylag későn indult: 18 évesen kezdett tornázni, de kitartásának és tehetségének köszönhetően néhány év alatt az ország legjobb sportolói közé került.

1948-ban, a londoni nyári olimpiai játékokon Erzsébet ezüstérmet szerzett a női csapatversenyben, a sérült Keleti Ágnest helyettesítve. Ez a siker nemzetközi elismerést hozott számára, és megerősítette helyét a magyar válogatott kulcsemberei között. Az edzések mellett a Semmelweis Egyetemen tanult, ahol testnevelés és sporttudományi területen szerzett diplomát.

Sportolói pályafutása befejezése után Balázs teljesen az edzői munkának szentelte magát. 1952-től 1971-ig a budapesti „Honvéd” sportklubban dolgozott, 1960-tól pedig a torna szakág vezetőedzői posztját töltötte be. Később két évig a Debreceni Városi Sportiskolában tanított, majd a magyar női tornaválogatott edzője lett az 1976-os nyári olimpiai játékokon, ahol tanítványai kiemelkedően szerepeltek a nemzetközi porondon. 1977-ben vonult megérdemelt nyugdíjba, maga után hagyva egy sportolói generációt, amely az ő módszertana szerint nevelkedett.

Balázs-Baranyai Erzsébet örökre beírta magát a magyar torna történetébe, mint olimpiai érmes, aki saját példájával inspirálta a fiatal sportolókat, és mint tehetséges mentor, aki képes volt a kezdő tornászokból olimpiai bajnokokat faragni. Élete és munkássága a sport iránti elkötelezettség és a budapesti torna fejlődésének szimbóluma.

Baróti Lajos – a magyar labdarúgás építésze és olimpiai győztese

Baróti Lajos 1914. augusztus 19-én született Szegeden, sorsa azonban szorosan összefonódott Budapesttel – azzal a várossal, ahol a 20. század egyik legbefolyásosabb edzőjévé vált. Játékosként megbízható védő volt, de az igazi dicsőséget a kispad hozta el számára. Baróti a magyar labdarúgás történetébe olyan stratégaként vonult be, aki képes volt a tehetséges játékosokat olyan csapattá formálni, amely a legmagasabb szinten is versenyképes volt.

Munkásságának legfontosabb időszaka a magyar válogatottra esett: 1957–1966 és 1975–1978 között 117 mérkőzésen irányította a csapatot, négy világbajnokságra készítette fel őket, és a stabilitás, valamint a szakértelem jelképévé vált. Vezetése alatt a válogatott olimpiai csúcsokra ért: az 1964-es tokiói olimpiai arany és az 1960-as római bronz edzői tehetségének elismerése volt. Olyan csapatot épített, amelyben minden játékos pontosan ismerte a szerepét és szinkronban működött a társaival.

Baróti jelentős mértékben hozzájárult a klubfutballhoz is. Budapesten az Újpesti Dózsa csapatával dolgozott, amellyel bajnoki címeket szerzett és európai kupadöntőkbe jutott. Baróti egy ideig külföldön is dolgozott – többek között Ausztriában és Portugáliában, ahol nemzeti bajnokságokat nyert, és taktikai újításainak, valamint a labdarúgók motiválásában mutatott képességének köszönhetően tiszteletet vívott ki.

Baróti nemcsak stratéga volt – képes volt meglátni minden játékosban a potenciált, és azt teljes mértékben kibontakoztatni. A labdarúgók kiemelték azt a képességét, hogy magabiztosságot tudott sugározni, fenntartotta a fegyelmet és a csapatszellemet. Baróti csapatfelkészítési szemlélete példaértékűvé vált az edzők jövőbeli generációi számára.

Források:

Budapest legendái: edzők, akik naggyá tették Magyarországot a sportban

Related

Budapest felfedezése két keréken: a város legjobb kerékpárútjai

Hanga Ádám – magyar kosárlabdázó, a Barcelona és az Euroliga sztárja

Czibor Zoltán: a magyar labdarúgás legendája és az Aranycsapat csillaga