Lóczy Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Magyar Földrajzi Társaság elnöke, jelentős szerepet játszott a földtan, földrajz és a tudomány területén. Ő leginkább páratlan etnográfiai és történeti gyűjteményeiről, valamint kutatásairól ismert. Lóczy élete tele volt utazásokkal és kalandokkal, amelyek közül a legizgalmasabb Kelet-Ázsiába vezetett expedíciója volt – írja az ibudapest.eu.
Gyermekkor és ifjúság
Lóczy Lajos 1849. november 4-én született Mária és Sándor gyermekeként. Édesapja vámhivatalnok és szőlőbirtokos volt Opálosban. A szabadságharc idején a család Pozsonyba menekült, ahol egy kis házat vásároltak a Duna partján. Lóczy gyermekkorának nagy részét Opálosban, a természet ölelésében töltötte, ahol apja vadászatokra vitte magával, ezzel megalapozva a természet iránti szeretetét.
Iskoláit Aradon kezdte, majd 1869 és 1874 között a Zürichi Műszaki Egyetem geológiai karán tanult Escher von der Linth és Albert Heim neves professzorok irányítása alatt. Szabadidejében a Bajor-Alpokban túrázott. 1875-ben az Magyar Nemzeti Múzeum segédje lett, ahol ásványi és ősmaradvány-gyűjtemények feldolgozásával foglalkozott, ami későbbi karrierjének alapjait rakta le.
Közép-Ázsiai expedíció
A múzeumi munkája során Lóczynak lehetősége nyílt részt venni gróf Széchenyi Béla által vezetett közép-ázsiai expedíción. A 27 éves Lóczy lelkesen elfogadta a kihívást, és életének legizgalmasabb utazására indult.
Az expedíció 1877. november 1-jétől 1880. május 1-jéig tartott. Lóczy geológiai kutatásokat végzett, ásványtani és botanikai gyűjteményeket állított össze a múzeum számára, miközben számos befolyásos személlyel találkozott. Az út során bejárta Kalkuttát, Sanghajt, Szingapúrt, Jáva szigetét, Hongkongot és a Góbi-sivatagot. Geológiai térképeket készített, bebizonyította, hogy a Góbi-sivatag kőzetei nem üledékes tengeri maradványok, hanem az erózió eredményei. Továbbá feltárta a Himalája mögötti hegyvonulatot, amelyet Transzhimalájának nevezett el. Kutatásainak eredményeit Lóczy később publikálta, és ezzel jelentős tudományos elismerést szerzett.
Tudományos és akadémiai karrier
Visszatérve Magyarországra, Lóczy két éven keresztül az Magyar Nemzeti Múzeum segédjeként dolgozott, és feldolgozta expedíciójának anyagait. 1883 tavaszán geológiai kutatóként csatlakozott a Magyar Állami Földtani Intézethez Budapesten. Itt Hegyes-Drócsa geológiai térképezésével foglalkozott Arad megyében.
1886-ban a Nemzeti Múzeum ásvány- és őslénytani osztályának vezetője, Krenner József meghívta Lóczyt, hogy tanítson geológiát a József Királyi Műszaki Egyetemen (ma Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem). Lóczy lelkesen kezdte el akadémiai karrierjét, miközben továbbra is kutatásokat végzett az Állami Földtani Intézetnél. 1886-ban kiadta a „A kínai birodalom természeti viszonyai” című, 865 oldalas könyvét, amelyet 200 illusztráció és térkép kísért. 1888-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.
1899-ben a Budapesti Királyi Egyetem földrajzi tanszékének professzorává nevezték ki. Bár geológusként kezdte pályafutását, az új irány, a földrajz területén is kiváló eredményeket ért el. 1901-ben az Akadémia rendes tagjává vált.
Hozzájárulás a magyar földrajz fejlődéséhez
Közel három évtizeden keresztül tanított földrajzot a Budapesti Egyetemen, miközben az 1902–1908 közötti időszakban az Magyar Földrajzi Intézet igazgatói posztját is betöltötte. Oktatási módszerei a gyakorlati tudás átadására helyezték a hangsúlyt, rendszeresen szervezett tanulmányi utakat diákjai számára. Lóczy a földrajzoktatást nemzetközi szintre emelte, új könyvekkel, térképekkel és felszerelésekkel gazdagítva az egyetemet.
1900-ban a Magyar Földrajzi Társaság elnökévé választották, és ezt a tisztséget 1914-ig töltötte be. Egészségi állapota miatt 1919-ben visszavonult a tanítástól. 1920. május 13-án elhunyt. Munkássága máig él a tudományos világban: nevét viseli egy gimnázium Balatonfüreden, egy barlang, valamint egy országos földrajzi verseny.
Lóczy Lajos életműve és kutatásai kiemelkedő szerepet játszottak a magyar és a nemzetközi földtani és földrajzi tudomány fejlődésében. Hagyatéka továbbra is inspirálja a tudományos közösséget, nevét méltán őrzik az oktatás és kutatás területén.