Zoltán Oroszlán ismert alakja Magyarországnak. Számos kiemelkedő munkája van a régészet, művészet és muzeológia területén. Oroszlán nemcsak kiváló tanárként vált ismertté, aki diákjai körében tudományos érdeklődést keltett, hanem évtizedeken keresztül meghatározta a magyar tudományos és kulturális életet tudásával, tehetségével és kiváló szervezőkészségével – írja az ibudapest.eu.
Kiváló tanár és tehetséges régész
Zoltán 1891. március 16-án született Budapesten Árpád és Anna, a magyar értelmiség jeles képviselőinek családjában. Középiskolai tanulmányait Székesfehérváron folytatta, mely várost mélyen szeretett. Később a budapesti egyetem hallgatója lett, ahol olyan neves tudósoktól tanult történelmet, irodalmat és antik tudományokat, mint Nándor Láng és Antal Hekler. 1913-ban tanári diplomát szerzett, és a budapesti református gimnáziumban kezdett dolgozni.
1914-ben ösztöndíjas gyakornokként csatlakozott a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályához. Az első világháború kitörésével katonai szolgálatra hívták be, és a Ludovika Akadémián oktatott hadtörténetet és földrajzot. Később Isztambulba helyezték, ahol korábbi tanára, Antal Hekler titkári állást ajánlott neki. Az intézet célja a magyar régészet fejlesztése és törökországi műemlékek kutatása volt, de hamarosan bezárták.
Bár a háború késleltette munkáját, Oroszlán 1918-ban megvédte doktori disszertációját: „Mitológiai és szimbolikus képtípusok a pannoniai síremlékeken.” Ez az alapvető munka a pannóniai sírművészet tanulmányozásában ma is mérvadó. Oroszlán bebizonyította, hogy a pannóniai művészet egyedi értéket képvisel, és nem alárendelt az itáliai stílusnak. Elemzései mitológiai és ikonográfiai alapokra épültek.
1919-ben visszatért a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol tovább folytatta kutatásait a római kőfaragás területén. Ekkor kezdett régészeti ásatásokat is, többek között az Intercisa (Dunapentele) erőd feltárásával. 1922 és 1924 között részt vett a Bécsben tartott műkincstárgyalásokon, amelyek eredményeként Magyarország visszakapta művészeti kincseinek egy részét.
A Szépművészeti Múzeum antik osztályának vezetője
1923-ban Oroszlánt nevezték ki a Szépművészeti Múzeum antik osztályának vezetőjévé. Itt a görög terrakotta szobrászat terén végzett kutatásokat, amelyek nemzetközi elismerést hoztak számára. Kutatásai során bejárta Európát: ellátogatott Németországba, Dániába, Olaszországba és Görögországba. 1930-ban publikálta a múzeum antik terrakotta gyűjteményének katalógusát, valamint több tudományos cikket.
Munkája során úttörő jelentőségű fejlesztéseket hajtott végre a muzeológia és a kiállítások tervezése terén, például megszervezte az egyiptomi kiállítást. Később a Szépművészeti Múzeum teljes szobrászati gyűjteményéért felelt.
Egyetemi karrierje és oktatói tevékenysége
1936-ban Buday Árpád professzor felkérte Oroszlánt, hogy legyen a szegedi egyetem magántanára. 1939-ben publikálta híres tanulmányát az állat alakú kulcsnyelvekről. 1941-ben rendkívüli professzorrá nevezték ki a klasszikus régészet tanszékén. 1945-ben elérte karrierje csúcspontját, amikor a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem klasszikus régészet professzora lett, ahol nyugdíjazásáig tanított régészetet, művészettörténetet és muzeológiát.
1957 és 1959 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának dékánhelyettese volt. 1946-ban ő vezette a második világháború során eltűnt Szépművészeti Múzeum műkincseinek visszaszerzéséért felelős bizottságot.
Tudományos munkája mellett Oroszlán kiemelkedő szerepet játszott a tudomány népszerűsítésében. Érthető és humoros előadásaival sokakat megnyert az ókori művészet és kultúra iránt. Embersége és tudása révén számos kutatót és tanárt képzett, akik mind a mai napig tisztelettel emlékeznek rá. Több mint 400 tudományos művet publikált, főként a görög terrakotta szobrászat, valamint a római reliefművészet területén.
1971 január 9-én hunyt el, de munkássága örökre beírta magát a magyar tudomány történetébe.