Budapest egy olyan város, amely a világnak kiemelkedő tudósok egész sorát adta, akiknek felfedezései nagyban befolyásolták a fizika, a kémia, a matematika és a tudományfilozófia fejlődését. Az atomenergia úttörőitől a holográfia és a modern számítógép-architektúra megalkotóiig – itt olyan gondolkodók születtek, akiknek eszméi továbbra is formálják a világról alkotott képünket, és új kutatói generációkat inspirálnak. Ebben a cikkben bemutatunk néhány tudóst, akik mindannyian jelentős nyomot hagytak a tudomány történetében. Bővebben a ibudapest.eu oldalon.
Szilárd Leó (Leó Szilárd, 1898–1964)
Szilárd Leó 1898. február 11-én született Budapesten, egy mérnök családjában. Tudományos tehetsége már korán megmutatkozott. A reáliskola elvégzése után a leendő tudós a Budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott be, majd Berlinben folytatta tanulmányait, ahol Albert Einstein, Max Planck és Max von Laue előadásait hallgatta. 1922-ben Szilárd Leó kitüntetéssel diplomázott, majd két évig a Vilmos Császár Kémiai Intézetben dolgozott, ahol röntgendiffrakciós kísérleteket végzett. Később a Nobel-díjas Max von Laue asszisztense lett.
Szilárd számos alapvető javaslatot tett a fizika és a mérnöki tudományok területén. Einsteinnel közösen kifejlesztett egy abszorpciós hűtőszekrény-konstrukciót, valamint felvetette a lineáris rezonanciagyorsító, a ciklotron és az autofázis elvét. 1934-ben felfedezte a neutronok hatására bekövetkező kémiai kötés-felszakadás jelenségét, amelyet „Szilárd–Chalmers-effektusnak” neveztek el. 1939-ben a tudós bizonyította az önfenntartó láncreakció lehetőségét az uránban, és megerősítette, hogy a maghasadás során másodlagos neutronok szabadulnak fel, ami az atomreaktor létrehozásának alapjává vált.
A második világháború alatt Szilárd részt vett a chicagói Manhattan-tervben, majd a Chicagói Egyetem professzora lett, ahol biofizikával és molekuláris biológiával foglalkozott. Létrehozta a molekuláris biológiai laboratóriumot, javaslatot tett az enzimszabályozás mechanizmusaira és az öregedés elméleteire, valamint diagnosztikai és sugárterápiás módszereket dolgozott ki a leukémia kezelésére. Tudományos tevékenysége mellett Szilárd az atomenergia humánus felhasználása mellett emelt szót. A tudós egy tudományos-fantasztikus gyűjtemény, „A delfinek hangja és más történetek” szerzője is.
Wigner Jenő (Eugene Wigner, 1902–1995)
Wigner Jenő 1902-ben született Budapesten, egy közepes jövedelmű zsidó családban. Édesapja, Wigner Antal egy bőr- és cserzőműhelyt vezetett, édesanyja, Wigner Erzsébet pedig háztartásbeli volt. 11 éves korában Jenő tuberkulózisban betegedett meg, és hat hetet töltött édesanyjával egy szanatóriumban. Visszatérése után a fasori evangélikus gimnáziumban folytatta tanulmányait, ahol Rátz László vezetésével matematikát tanult, és megismerkedett leendő barátjával, Szilárd Leóval.
Tanulmányait a Berlini Műszaki Főiskolán (ma Berlini Műszaki Egyetem) folytatta, ahol előadásokat hallgatott és részt vett a Német Fizikai Társaság kollokviumain. Itt találkozott Max Planckkal, Werner Heisenberggel, Albert Einsteinnel és más kiemelkedő tudósokkal, valamint megismerkedett Polányi Mihállyal, aki mentora lett.
1930-ban Wigner Jenő a Princetoni Egyetemen kezdett dolgozni, 1937-ben pedig amerikai állampolgárságot kapott. 1939-ben azon öt tudós között volt, akik tájékoztatták Franklin Roosevelt elnököt az atomenergia katonai potenciáljáról. A második világháború alatt Wigner részt vett a plutóniumreaktor fejlesztésében, később pedig a szimmetriaelméletek kutatására összpontosított, amiért 1963-ban fizikai Nobel-díjat kapott.
Gábor Dénes (Dénes Gábor, 1900–1979)
Gábor Dénes 1900-ban született Budapesten. Apja és nagyapja is feltalálók voltak. Maga Gábor már korán kísérletezett röntgensugarakkal, rádióadással és radioaktivitással saját otthoni laboratóriumában. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, majd az első világháború után a Királyi Magyar Technológiai és Gazdaságtudományi Egyetemen kezdett gépészmérnöki tanulmányokat.
Az 1920-as években Gábor Berlinben folytatta tanulmányait az elektrotechnikai karon, ahol doktori címet szerzett. Ezzel egy időben híres tudósok előadásait is látogatta. 1927-től 1933-ig a budapesti születésű tudós a Siemens kutatólaboratóriumaiban dolgozott, de a nácik hatalomra jutása után kénytelen volt visszatérni Magyarországra. 1934-ben Angliába költözött, ahol tudományos pályafutását a Thomson-Houston vállalatnál, majd később a londoni Imperial College-ban folytatta.
Angliában, 1947-ben tette meg legfontosabb felfedezését: a holográfia feltalálását, egy olyan háromdimenziós képalkotó technológiát, amely forradalmasította a tudományt, a technikát és a művészetet. 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott „a holografikus módszer feltalálásáért és a fejlesztéséhez való hozzájárulásáért”. Tudományos kutatásai mellett Gábor az emberi kommunikációt is tanulmányozta, és publikációkat jelentetett meg az emberiség jövőjéről, köztük a „Feltalálni a jövőt” című könyvet, amelyben a nukleáris háború, a túlnépesedés és a technológiai kényelem veszélyeit vizsgálta.
Neumann János (John von Neumann, 1903–1957)
Neumann János 1903. december 28-án született Budapesten, egy gazdag és erősen asszimilálódott zsidó családban. Már gyermekkorában gyorsan megjegyezte a telefonkönyv oldalait, klasszikus görögül viccelődött, és könnyedén elsajátította a nyelveket és a matematikát. Neumann a neves budapesti fasori evangélikus gimnáziumban tanult, majd kémiát és matematikát hallgatott a Zürichi Szövetségi Műszaki Intézetben, és a Budapesti Tudományegyetemen szerzett matematikai doktorátust. Az 1920-as évek közepére Neumann a világ egyik vezető matematikusává vált, munkássága a halmazelméletre, a logikai struktúrákra, az operátorelméletre és az ergodelméletre terjedt ki.
Neumann több tudományterületen is úttörő volt. Leírta a kvantummechanika alapjait „A kvantummechanika matematikai alapjai” című művében, kidolgozta a játékelméletet, és Alan Turinggal és Claude Shannonnal együtt a tárolt programú digitális számítógép koncepciójának egyik feltalálója lett – ez az architektúra ma „Neumann-architektúraként” ismert. A tudós aktívan kutatta a gazdasági modelleket, a lineáris és nemlineáris programozást, valamint az alkalmazott matematikát, tudását a védelmi és ipari szféra feladatainak megoldására használva.
A második világháború alatt Neumann a Manhattan-terven dolgozott. Más tudósokkal együtt kifejlesztette az atombomba implóziós mechanizmusát, és tanácsot adott az amerikai katonai laboratóriumoknak. A háború után János a Princetoni Felsőfokú Tanulmányok Intézetében folytatta munkáját, részt vett az ENIAC és IAS számítógépek tervezésében, valamint az amerikai nukleáris elrettentési politika kialakításában. A matematikában, fizikában, informatikában és közgazdaságtanban elért eredményei Neumannt a 20. század egyik legbefolyásosabb tudósává tették. Fejlesztései mind a mai napig a modern számítástechnikai és stratégiai technológiák alapját képezik.
Oláh György (George Olah, 1927–2017)
Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. A leendő tudós a piarista gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult kémiát, ahol 1949-ben doktori címet szerzett. A következő években az egyetemen tanított, különös érdeklődést mutatva a szerves kémia iránt, és a kiemelkedő magyar professzor, Zemplén Géza tudományos asszisztense lett. Már az 1950-es években kutatásai nemzetközi figyelmet keltettek. 1954-től 1956-ig Oláh György a Szerves Kémia Tanszék vezetője és a Magyar Tudományos Akadémia Központi Kémiai Kutatóintézetének társigazgatója volt.
Az 1956-os forradalom után a tudós családjával elhagyta Magyarországot, és külföldön folytatta pályafutását. Először Londonban, majd Kanadában telepedett le. 1965-től Oláh az USA-ban élt, ahol a Case Western Reserve University-n, 1977-től pedig a Dél-Kaliforniai Egyetemen dolgozott. Amerikában a Szénhidrogén-kutató Intézetet vezette, majd később annak igazgatója lett. 1971-ben Oláh amerikai állampolgárságot kapott. 1990-ben a tudóst a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választották.
Oláh György tudományos eredményei a karbokationok szupersavakkal történő vizsgálatához kapcsolódnak, ami lehetővé tette szerkezetük és tulajdonságaik részletes tanulmányozását. Ezen hozzájárulásáért a Svéd Királyi Tudományos Akadémia 1994-ben kémiai Nobel-díjjal tüntette ki. Oláh részt vett a direkt metanolos üzemanyagcella (DMFC) kifejlesztésében is, amely potenciállal bír az energiaköltségek csökkentésére és a globális felmelegedés elleni küzdelemre.
Pályafutása során a tudós számos díjat kapott, köztük a Corvin-koszorút, a Bolyai-díjat, a Priestley-érmet és a Széchenyi-nagydíjat. 2006 óta Oláh György Budapest díszpolgára.
Források: