Gerevich Aladár – a vívó, aki közel 30 éven át nyert olimpiákat

Gerevich Aladár neve különleges helyet foglal el a világ sporttörténelmében. A magyar kardvívó minden idők egyik legeredményesebb olimpikonjává vált: pályafutása során hét olimpiai aranyérmet és összesen tíz olimpiai érmet szerzett. Sportpályafutása valóban egyedülálló volt – az 1932-es olimpián aratott első győzelmétől az 1960-as utolsó aranyérméig közel harminc év telt el. Ez idő alatt Gerevich a magyar vívóiskola szimbólumává és a sportág történetének egyik legnagyobb kardmesterévé vált. Ismerjük meg, milyen volt ennek a legendás vívónak az élete. Bővebben az ibudapest.eu oldalon.

Gyermekkor és a vívás felé vezető út

Gerevich Aladár 1910. március 16-án született Jászberényben, az Osztrák–Magyar Monarchia területén. Családja rendkívül mobilis és kulturálisan sokszínű volt: apai nagyanyja megőrizte a ruszin nyelvet, míg maga az édesapa és az öccse Máramarosszigeten látták meg a napvilágot. A család tagjai közül kiemelkedett a nagybátyja, Gerevich Tibor művészettörténész és kultúrpolitikus, a Horthy-korszak jelentős alakja, aki a Római Magyar Akadémiát és a Műemlékek Országos Bizottságát is vezette. Ő lett a fiú mentora és tényleges nevelője a gazdag történelméről híres Budapesten.

Aladár édesapja vívómester volt, a szolnoki klubban dolgozott, és hivatásos szinten is szeretett volna nevet szerezni magának. A 20. század elején a vívómesteri pálya bizonytalan és viszonylag szabad hivatás volt. A piac túlzsúfolt volt ugyan, de formai korlátozások alig léteztek. A mesterek párbajokból és tanításból keresték kenyerüket, bár maguk a párbajokat a vívóművészet nyers és aránytalan alkalmazásának tartották.

Az ifjabb Aladár tinédzserként, tizenöt éves korában ismerkedett meg a karddal. Később úgy emlékezett vissza, hogy puszta kíváncsiságból tért be apja vívótermébe, aki sokat mesélt tanítványairól és a versenyekről. Aladár rendkívül tehetségesnek bizonyult, és 1927-ben végleg Budapestre költözött, ahol apja ragaszkodására a legendás Italo Santelli lett a mestere – egy olasz vívómester, aki újjáélesztette a magyar kardstílust, és különös figyelmet fordított a tehetséges, de kevésbé tehetős tanítványokra. Gerevich ingyen tanulhatott Santellinél, és egészen a mester élete végéig az ő irányítása alatt edzett.

A magyar kardvívó tehetségére hamar felfigyeltek a neves ellenfelek is. Az 1931-es bécsi világbajnokság után a hatszoros olimpiai bajnok Nedo Nadi így nyilatkozott: „Gerevich a magyar vívás sokat ígérő jövője. Minden megvan benne, hogy világklasszis vívóvá váljon: fiatalság, nagyszerű fizikum, briliáns technika.” Addigra Aladár már aranyérmet nyert a csapatversenyben, és ötödik helyezést ért el az egyéni tornán, ami legendás karrierjének első lépése volt.

Az első olimpiai győzelmek

Gerevich Aladár első olimpiai aranyérmét mindössze néhány évvel azután szerezte, hogy megkezdte komoly edzéseit Santellinél. 1932-ben a magyar férfi kardcsapat győzött a Los Angeles-i olimpián, megerősítve a regnáló világbajnoki státuszukat. A verseny körmérkőzéses rendszerben zajlott, és a magyarok magabiztosan utasítottak maguk mögé minden ellenfelet, köztük az erős olasz csapatot is.

Ezen az utazáson a fiatal Gerevich megismerkedett leendő feleségével, Bogáthy-Bogen Erna tőrvívóval, aki Los Angelesben bronzérmet nyert női tőr egyéniben. Ez a találkozás egy hosszú, sporttal átszőtt közös élet kezdetét jelentette.

Négy évvel később Gerevich ismét felállhatott az olimpiai dobogóra az 1936-os berlini olimpián, ahol a magyar kardcsapat újabb aranyat nyert. Aladár ezenkívül bronzérmet szerzett az egyéni versenyben is. Ezek a sikerek megszilárdították hírnevét a világ egyik vezető fiatal kardvívójaként.

A következő két olimpia a második világháború miatt elmaradt, de Gerevich nem vesztegette az idejét. 1938-ban feleségül vette Bogáthy-Bogen Ernát. Az esküvőt egy vívóteremben tartották, és az oltárhoz vezető úton híres magyar vívók sorakoztak fel kivont karddal, ezzel is megteremtve a hagyományok és a sport tiszteletének szimbolikus atmoszféráját.

A háború után Aladár folytatta pályafutását, és az 1948-as londoni olimpián megszerezte első és egyetlen egyéni olimpiai bajnoki címét. Emellett a magyar csapat – amelynek tagja volt Kárpáti Rudolf, Kovács Pál és Berczelly Tibor is – ismét győzedelmeskedett a kardcsapatversenyben. Ezen a napon Gerevich táviratot kapott második fia, Pál születéséről, ami kortársai visszaemlékezései szerint további erőt adott neki a páston.

Közel három évtizeden át tartó olimpiai karrier

Gerevich Aladár és a magyar vívóiskola igazi diadalmenete a háború utáni évekre esett. Az 1952-es helsinki olimpia az ország egyik legsikeresebb játékává vált: Magyarország a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton. Az egyéni kardversenyen mindhárom érem magyarokhoz került – Kovács Pálhoz, Gerevich Aladárhoz és Berczelly Tiborhoz. Bár Gerevich ezúttal nem nyert aranyat, az eredményt jellemző sportemberi tisztességgel fogadta: „Nagyon szerettem volna megnyerni az olimpiai versenyt, de el kell ismernem, hogy Kovács jobb volt nálam. Megérdemelten győzött, és külön gratulálok neki ahhoz, hogy veretlen maradt.”

A csapatversenyben a magyar válogatott ismét felállhatott a dobogó legfelső fokára, noha az olaszok elleni döntőben Gerevich elszenvedett néhány vereséget. Ezek a pillanatok azonban nem kisebbítették a jelentőségét: ekkor már 42 éves volt, de tapasztalata, technikája és vezetői képességei a csapat kulcsfigurájává tették.

A következő, 1956-os melbourne-i és 1960-as római olimpiákon Gerevich továbbra is győzelmeket aratott a kardcsapatversenyekben. Nem ő volt az egyetlen veterán a csapatban – mellette vívott a szintén negyvenes éveiben járó Kovács Pál és Kárpáti Rudolf is. Közös munkájuk biztosította Magyarország olimpiai győzelmeinek folytonosságát: a férfi kardcsapat 1928 és 1960 között minden olimpián diadalmaskodott, zsinórban hét aranyérmet nyerve, ami rekordnak számít a vívás történetében, és a magyar sport „aranyéveinek” szimbólumává vált.

Gerevich hosszú és sikeres karrierje a sportbeli hosszú életléteg egyedülálló példájává vált: a nemzetközi porondon eltöltött közel három évtized, a folyamatosan magas szintű teljesítmény és a legendás technika a magyar kardiskola szimbólumává és a világ vívásának egyik legkiemelkedőbb alakjává tette.

Gerevich munkássága a sportkarrier befejezése után

A római olimpián való visszavonulása után Gerevich Aladár teljes mértékben a tanításnak és a vívás fejlesztésének szentelte magát. Külföldi munkalehetőségeket is kapott – például a Nápolyi Testnevelési Főiskola meghívta vívóigazgatónak –, azonban Gerevich Magyarországon maradt, folytatva apja örökségét és tovább erősítve a magyar kardiskolát.

A hazája és a sport iránti elkötelezettsége különösen figyelemre méltó volt a korabeli többi magyar sportolóhoz képest. Az 1956-os melbourne-i olimpia után számos kiemelkedő sportoló, köztük Kubala László labdarúgó, Keleti Ágnes tornász és Gyenge Valéria úszó nem tért vissza Magyarországra. Még Aladár öccse, Gerevich Tibor is, aki a Német Szövetségi Köztársaságban edzősködött, csak később tért haza.

A Gerevich család története gyakran keresztezte a politikát. Aladár nagybátyja, Gerevich Tibor művészettörténész ellentmondásos viszonyt ápolt a Horthy-rendszerrel, de a családi emlékezet szerint elvhű ember maradt, aki nem vett részt a diszkriminációban, és megtagadta a zsidó hallgatók kizárását. Ennek fényében meglepő, hogy maga az ifjabb Gerevich Aladár szinte sosem került konfliktusba a hatalommal, és éveken át sportsztár maradt, Budapesten élve és aktívan fejlesztve a vívóiskolát.

Gerevich nemcsak tanított, hanem gyermekeibe is beleoltotta a sport szeretetét. Egy 1957-es interjúban felidézte, hogy néhány évvel korábban ugyanazokat a szavakat mondta legidősebb fiának, amiket egykor neki mondott az édesapja: „Na, akarsz vívni?” Gerevich György folytatta a családi hagyományt, és edzőként is sikeres lett. Tanítványai közé tartozott Nemcsik Zsolt világbajnok és a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron is. Kisebbik fia, Pál szintén apja nyomdokaiba lépett, és ismert vívó lett, bronzérmet szerezve az 1972-es müncheni olimpián.

Család, örökség és emlékezet

Gerevich Aladár egész élete a sportnak volt alárendelve. Egészséges életmódot folytatott, odafigyelt a táplálkozásra, és rendszeresen időt szakított a fizikai felkészülésre. Ezekre a szokásokra mind az édesapja tanította meg. Ennek köszönhetően Gerevich még ötvenévesen is megőrizte magas szintű formáját, amit az 1960-as római olimpián is bebizonyított. Paradox módon májzsugorodásban hunyt el, holott a források szerint életében sosem fogyasztott alkoholt.

A hétszeres olimpiai bajnokot, a legsikeresebb magyar olimpikonok egyikét úgy őrzi az emlékezet, mint egy mértéktartó embert, aki elkötelezett volt a sport és a saját elvei iránt. A Gerevich család tagjai mind a mai napig jelen vannak a magyar értelmiségi és sportéletben: képviseltetik magukat a művészettörténet, a pszichofarmakológia, a költészet és a szociológia területén is.

Gerevich Aladár Budapesten hunyt el 1991. május 14-én, 81 éves korában, és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Egykori otthonát az Attila utcában emléktábla jelöli. 2004-ben megalapították a Gerevich Aladár-sportösztöndíjat, amely a kiemelkedő sportolókat és mestereiket támogatja.

2010-ben, Gerevich születésének századik évfordulóján Magyarország első fedett sportcsarnoka – a Budapesti Nemzeti Sportcsarnok – felvette a nevét, mellette pedig felavatták a szobrát, ezzel állítva örök emléket minden idők egyik legnagyobb kardvívójának.

Gerevich öröksége nemcsak emlékművekben és ösztöndíjakban él tovább, hanem a magyar vívók számos generációjában is, akiket az ő fegyelme, mesterségbeli tudása és sport iránti elhivatottsága inspirál.

Források:

Gerevich Aladár – a vívó, aki közel 30 éven át nyert olimpiákat

Related

Hetényi Zoltán: egy budapesti magyar jégkorongozó története

Kovács Attila élete és eredményei – a rövidtávfutás magyar csúcstartója

A magyar jégkorong legendája: Jakabházy László élete és eredményei

Magyarország aranygerelyese: Németh Miklós története