A magyar jégkorong legendája: Jakabházy László élete és eredményei

Jakabházy László legendás magyar jégkorongozó, edző és pedagógus, akinek neve nemcsak Magyarországon, hanem messze a határain túl is ismert. Az 1960-as években tündökölt a jégen, a nemzeti válogatott egyik kulcsjátékosává és az 1964-es olimpiai játékok résztvevőjévé vált. A jégkorong Jakabházy számára nem csupán egy játék volt – életformává és szenvedéllyé vált, amelyet sikeres edzőként a sportolók új generációinak adott át. Ismerjük meg e kiváló magyar sportember életútját, legemlékezetesebb mérkőzéseit, edzői pályafutását és a profi sport utáni életét. Bővebben az ibudapest.eu oldalon.

Korai évek és a személyiség formálódása

Jakabházy László 1938. november 14-én született a gazdag történelmű Budapesten, egy olyan családban, ahol a tanulás és a sport állt az első helyen. Szülei Székelyföldről származtak, amire László rendkívül büszke volt, és úgy vélte, hogy éppen ennek köszönhetően vált kivételes hitű, akaraterős és küzdőszellemű emberré. Édesapja, dr. Jakabházy István neves szájsebész és egy fogászati klinika vezetője volt, emellett szenvedélyesen űzte az agyaggalamb-lövészetet. László édesanyja mélyen vallásos asszony volt, aki gondosan formálta fia lelki világát, és fontos értékeket csepegtetett belé. A jégkorongozó egy későbbi interjúban felidézte, hogy életét a hit és a vallási meggyőződés határozta meg, amiért rendkívül hálás volt édesanyjának.

László hároméves korában látott először jégpályát. Édesanyja vitte el oda, ami hatalmas élményt jelentett a kisfiú számára. Később ő maga is többször említette, hogy hamarabb tanult meg korcsolyázni, mint járni. Édesapja egy egyszerű, de fontos tanáccsal látta el: az életben azt kell csinálni, amit az ember szeret, kitűnően kell tanulni, és az akaraterő révén mindig a maximumra kell törekedni. László valóban számos sportágat kipróbált – összesen 36-ot, a gyeplabdától kezdve az atlétikán át a sportlövészetig. De az igazi szenvedélye a jégpálya és a korong maradt.

A középiskola után László a Testnevelési Főiskolán (ma Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) tanult tovább, ahol testnevelő tanári diplomát szerzett. Ezzel párhuzamosan pszichológiát is hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), hogy ne csak a sportoló testét, hanem a lelkét is megértse. Később a prágai Károly Egyetemen jégkorong szakedzői képesítést szerzett, 1971-ben pedig megvédte doktori disszertációját, amely a jégkorong és a sporttudomány fejlődésével foglalkozott.

László egy ideig testnevelő tanárként dolgozott a Knézits utcai általános iskolában. Telente éjszakánként két-három diákja bevonásával fellocsolta vízzel az iskolaudvart, hogy reggelre mindenki örömmel korcsolyázhasson. Hatalmas szíve volt, és különleges érzékkel bánt a gyerekekkel. Ezekben az években jött rá, hogy a sportot életmódként kell népszerűsíteni, nagy hangsúlyt fektetve a rekreációra, az egészséges táplálkozásra, a mentális egészségre és a betegségmegelőzésre.

Jakabházy filozófiája egyszerű, de erőteljes volt: „Az életben mindenkinek meg kell találnia azt, amiben ő lesz az első.” László három célt tűzött ki maga elé – a felsőfokú végzettség megszerzését, a jégkorongban való kiválóságot és a mozgástudományhoz való hozzájárulást –, és mindhármat meg is valósította. Már fiatalkorában megértette, hogy az igazi sportoló nemcsak az érmekről szól, hanem a test és a lélek harmóniájáról is.

Játékos-pályafutás: a kluboktól az olimpiáig

A jégen megtett első lépések után Jakabházy László az amatőr korcsolyázástól hamar áttért a komoly sportra. Az 1950-es években a Budapesti Építők SC-ben kezdte pályafutását, ahol párhuzamosan űzte a gyeplabdát és a jégkorongot. Gyeplabdában 1960-ban és 1962-ben még magyar bajnoki címet is nyert, de az igazi szenvedélye a jégkorong felé hajtotta.

Jakabházy 1961 és 1970 között a Ferencvárosi TC – Magyarország egyik legsikeresebb klubja – színeit képviselte. A Jaksi becenév hosszú időre rajta ragadt: ő volt az a középcsatár, aki technikájáról, akaraterejéről és gólerősségéről volt ismert. Ezekben az években játékosként három magyar bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert. Összességében a klubjában és a válogatottban egy olyan időszakban tündökölt, amikor a magyar jégkorong azért küzdött, hogy Európa legjobbjai közé kerüljön.

Játékoskarrierjének legfényesebb pillanata az 1964-es innsbrucki téli olimpiai játékokon való részvétel volt. A magyar válogatott a 16. helyen végzett, és bekerült a torna legjobb tizenhat csapata közé. Jakabházy négy mérkőzésen lépett jégre. A legemlékezetesebb a Szovjetunió – a toronymagas esélyes és a későbbi olimpiai bajnok – elleni nyitómérkőzés volt. Bár a magyarok nagyarányú vereséget szenvedtek, a mérkőzést telt ház előtt játszották, Lászlónak pedig az volt a feladata, hogy semlegesítse az ellenfél egyik sztárját. Később egy interjúban így viccelődött: „Nem tudtak gólt lőni nekem, amíg a jégen voltam. Aztán persze csak betaláltak.” A vereség ellenére az olimpiai jégre lépés hatalmas eredmény volt László és a csapat számára – abban az időben a jégkorongot Magyarországon „téli futballnak” nevezték, és óriási szurkolótáborral rendelkezett.

Jakabházy tíz világbajnokságon képviselte a nemzeti válogatottat (beleértve a B és C csoportos időszakokat is). Egyike volt azoknak, akik a nehéz időkben is életben tartották a magyar jégkorongot: a válogatott ugyan nem esélyesként indult a csúcsszintű érmekért, de stabilan küzdött, és értékes tapasztalatokat szerzett az erős ellenfelekkel szemben. A nemzeti csapatban összesen mintegy 86 mérkőzésen lépett jégre.

László érdeklődése azonban nem merült ki a jégkorongban. Különféle extrém sportokat próbált ki (az ejtőernyőzéstől az ultramaratonig), kísérletezett az emberi test határaival, és még azt is megengedte egy profi ökölvívónak, hogy kiüsse őt a ringben – mindezt csupán azért, hogy megértse a pszichológiát és a fiziológiát.

Egyébként nem kevésbé érdekes Czibor Zoltán magyar futballlegenda életútja sem.

Edzői diadalok és vezetői szerep

Sportolói pályafutásának 1970-es befejezése után Jakabházy László nem szakadt el a jégkorongtól – edzői pályára lépett, ahol még nagyobb sikereket ért el. Már 1971-ben a Ferencvárosi TC vezetőedzője lett, és azonnal bajnoki címig vezette a csapatot. Ezzel vette kezdetét az aranykorszak: irányítása alatt az FTC ötször lett magyar bajnok (1971, 1972, 1973, 1974 és 1980), és négyszer hódította el a Magyar Kupát (1973, 1974, 1975, 1980).

Jakabházy kemény módszereiről és vasfegyelméről volt ismert. Nemcsak technikai tudást várt el játékosaitól, hanem maximális odaadást, kiváló fizikai felkészültséget és pszichológiai állóképességet is – mindazt, amit ő maga is egész életében vallott. Megközelítése meghozta az eredményt: az 1970-es években a Ferencvárosi TC dominált a magyar jégkorongban, legfőbb riválisa pedig az Újpesti Dózsa maradt.

Jakabházy László edzői karrierjének legfényesebb pillanata az 1973/1974-es Európa Kupa (BEK) szezon volt. A Ferencvárosi TC az ő vezetésével először magabiztosan ejtette ki az olasz Bolzanót, majd a negyeddöntőben szenzációs módon búcsúztatta a nyugatnémet Füssent – a korabeli Európa egyik legerősebb klubját. A budapesti Kisstadionban megrendezett mérkőzés 12 000 nézőt vonzott, ami hatalmas számnak számított a hazai jégkorongban. A német bajnok felett aratott győzelem lehetővé tette az FTC számára, hogy folytassa a küzdelmet a tornán, és ez lett az 1970-es évek magyar klubhokijának egyik legkiemelkedőbb eredménye. „Ez volt edzői pályafutásom legemlékezetesebb mérkőzése” – idézte fel Jakabházy egy interjúban.

Ezzel párhuzamosan Jakabházy László több ízben is irányította a magyar válogatottat: 1969–1971 és 1973–1975 között Boróczi Gáborral közösen, valamint 1979–1981 és 1987–1988 között. Vezetése alatt a csapat rendszeresen részt vett a világbajnokságokon, különösen a B és C csoportos tornákon, ahol a magyar jégkorongozók a bennmaradásért küzdöttek, és értékes tapasztalatokat szereztek a nemzetközi porondon. Annak ellenére, hogy a legmagasabb szintű tornákon nem szereztek érmeket, Jakabházy hozzájárulása felbecsülhetetlen volt: segített a válogatottnak stabil játékot nyújtani a legnehezebb években, és lerakta a magyar jégkorong jövőbeli fejlődésének alapjait.

Jakabházy László edzői munkáját az alapos fizikai felkészítés, a sportolók pszichológiai állapotára való odafigyelés és az aprólékos technikai munka ötvözésére építette. Az egyetemen szerzett mélyreható testnevelési és pszichológiai ismereteinek köszönhetően nem korlátozódott a jégkorongozók szűk profilú képzésére. Széles látókörű oktatóként és edzőként dolgozott, elősegítve a sportolók fizikai állapotának és mentális állóképességének javítását. Ezek a tulajdonságok tették őt rendkívül elismert szakemberré a sportéletben.

Örökség: pedagógus és inspiráló személyiség

Az edzői sikerek után Jakabházy László nem vonult rögtön nyugdíjba. Élete második felét a pedagógiának, a tudománynak és a sport mint életmód népszerűsítésének szentelte. Nyugdíjazásáig a Testnevelési Főiskolán (ma TF / Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem) tanított, ahol jégkorong-elméletet és -módszertant, sportpszichológiát és rekreációs mozgástant oktatott. Az 1971-ben megvédett, jégkoronggal foglalkozó doktori disszertációja az egyik első komoly tudományos munka volt ebben a témában Magyarországon.

Jakabházy mindig hangsúlyozta: a sport nem csupán verseny, hanem betegségmegelőzés, rehabilitáció, a test és a lélek harmóniája. A hazai szabadidősport egyik úttörőjévé vált: tömeges korcsolyázásokat, sítúrákat, futócsoportokat szervezett, népszerűsítette az egészséges táplálkozást és a lelki egyensúly megőrzését.

1998-ben a Magyar Edzők Társasága életműdíjjal tüntette ki a szakemberképzésben végzett munkájáért. 2011-ben Jakabházy Lászlót beválasztották a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába – egy olyan elismerés ez, amelyben csak kevesen részesülnek.

Még idős korában is aktív maradt: tanácsokkal látta el az edzőket, konferenciákon szólalt fel, és megosztotta gazdag tapasztalatait. Filozófiája – „az akaraterő legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem párosul akarattal” – nemcsak a jégkorongozókat, hanem más sportágak képviselőit is inspirálta. Számos mai magyar edző és játékos tekinti őt mesterének vagy szellemi mentorának.

Jakabházy László 2025. március 26-án, 86 éves korában hunyt el. A legendát Budapesten helyezték örök nyugalomra. A magyar média a nekrológokban egyöntetűen a 20. századi magyar jégkorong „utolsó titánjaként” emlékezett meg róla. Nemcsak trófeákat és érmeket hagyott maga után, hanem egy egész értékrendet is: a fegyelem, az oktatás, a mindenki számára elérhető sport, valamint a test és a lélek harmóniájának fontosságát.

A 21. században, amikor a magyar jégkorong lassan, de biztosan fejlődik, Jakabházy öröksége minden új generációban tovább él – a jégpályákon korcsolyázó gyerekektől kezdve a nemzeti válogatott edzőiig. Ő bebizonyította: egyetlen ember vasakarattal képes megváltoztatni egy egész sportágat az országban.

Források:

A magyar jégkorong legendája: Jakabházy László élete és eredményei

Related

Hetényi Zoltán: egy budapesti magyar jégkorongozó története

Kovács Attila élete és eredményei – a rövidtávfutás magyar csúcstartója