Kovács Attila élete és eredményei – a rövidtávfutás magyar csúcstartója

Kovács Attila beírta magát a magyar atlétika történetébe azzal, hogy bejutott az 1987-es római világbajnokság döntőjébe. A futó az ötödik helyen ért célba, majd Ben Johnson kizárása után a negyedik helyre lépett előre, amivel gyakorlatilag a második leggyorsabb európai lett a bronzérmes brit Linford Christie mögött. Ez a siker megerősítette világklasszis státuszát: a 27 évesen a miskolci országos bajnokságon elért fantasztikus eredményei után az olasz fővárosban is bebizonyította, hogy a bolygó legjobb sprinterei közé tartozik. Bővebben az ibudapest.eu oldalon.

Korai évek és az első lépések a sportban

Kovács Attila 1960. szeptember 2-án született Szekszárdon. És bár a leendő sportoló egy kis Tolna megyei faluban, Medinán nőtt fel, élete nagy része mégis Budapesthez kötődik. Gyermekkora óta mozgékony és kalandvágyó fiú volt, aki hajnalig szeretett futkározni és focizni. Élénken érdeklődött a legkülönfélébb elfoglaltságok iránt: jobbszélsőként játszott a helyi futballcsapatban, gólokat lőtt, télen pedig korcsolyázott, nemegyszer a jéghideg tóba esve, bőrig ázva térve haza.

Érdekesség, hogy Attila első sportsikereit egyáltalán nem atlétikában, hanem sakkban érte el. Első sakkversenyén mindössze tíz perc alatt mattot kapott, de ez nem akadályozta meg a leendő sprintert a versenyszellem és a győzni akarás fejlesztésében. Kajakozással is próbálkozott, de ebben a sportágban nem tetszett neki a monotónia. Ráadásul egyszer a kajakja megsérült, és derékig a vízben evezett, amit elszomorodott szülei is végignéztek. E kudarc után Attila úgy döntött, hogy inkább a dinamikusabb sportágak valók neki.

Az atlétikával Kovács még az iskolában kezdett el ismerkedni, regionális versenyeken vett részt. Igaz, a fiatal sportoló nem mutatott kiemelkedő eredményeket, amit a szöges futócipő hiányával magyarázott. Egyik rajtja előtt édesapja megajándékozta egy párral. Akkor Attila még arra gondolt, hogy ezentúl nem lesz mire fognia a kudarcot, de legnagyobb meglepetésére – saját maga és a környezete számára is – megnyerte a megyei versenyt. Ez a siker vízválasztó volt: Szabó Miklós tanár úr támogatásának köszönhetően fokozatosan beleszeretett az atlétikába, és elkezdett szisztematikusan edzeni.

Kovács saját bevallása szerint sportpályafutása tele volt szerencsével és olyan emberekkel való találkozásokkal, akik a megfelelő pillanatban jelentek meg mellette. Ugyanakkor csak 18 éves korában kezdett el profi szinten foglalkozni az atlétikával.

Út a hazai és nemzetközi elismerés felé

Az első sikerek után Kovács Attila a Szekszárdi Dózsa klubban folytatta az edzéseket, ahol támogató légkör és minimális terhelési követelmények fogadták. Eleinte a siker szinte magától jött: a fiatal sprinter sorra nyerte a futamokat, bár fizikálisan mindig egy kicsit lemaradt versenytársaitól. Ahogy a futó később bevallotta, nem volt könnyű megbirkóznia az edzésekkel, hiszen több fontos évet hagyott ki, amelyeket a futópályán kellett volna töltenie az alapok lerakásával. Kovács azonban még ilyen körülmények között is bizonyítani tudott. Néhány hónapnyi edzés után megnyerte korosztálya országos bajnokságát.

A katonai szolgálat közbeszólt – a felkészülés korlátozottá vált, de Attila mégis kijutott az 1983-as atlétikai világbajnokságra a 4×100 méteres váltó tartalékjaként. Ez a tapasztalat lehetővé tette számára, hogy megtapasztalja a nemzetközi versenyszintet, és végleg döntsön a jövőjéről. Hazafelé tartva választás elé állították: marad a szülővárosában lévő klubjában, vagy átigazol a fővárosi Újpesti TE-hez, ahol fűtött futópálya és erős csapat várta Oros Ferenc edző irányításával. Kovács megértette, hogy csak velük érhet el igazán kimagasló eredményeket, és hamarosan Budapestre költözött – ez a lépés fordulópontot jelentett a karrierjében.

Első magyar bajnoki címét 100 méteren, 10,41 másodperces junior országos csúccsal szerezte meg. Mindössze három évvel azután, hogy elkezdett atletizálni, hihetetlen sebességet és tehetséget bizonyítva megnyerte a felnőtt bajnokságot is. A távválasztás egyértelmű volt Kovács számára: a 100 méter. Úgy vélte, hogy ez a versenyszám hozza a legnagyobb figyelmet és dicsőséget, és később a világbajnoki döntők és az olimpiai részvétel is igazolta ezt az elképzelését.

Az Újpesti TE-hez való igazolás, valamint az Oros Ferenc edzővel és a csapattal végzett szisztematikus munka megalapozta későbbi nemzetközi sikereit, az első hazai győzelmek pedig megmutatták, hogy Kovács Attila képes Magyarország és Európa egyik legjobb sprinterévé válni.

Áttörés a fővárosban és a rekordok

Az 1983-as költözés a sportos Budapestre és a fővárosi Újpesti TE klubban végzett edzések Kovács Attila számára igazi kihívást, ugyanakkor áttörést is jelentettek. Itt az ország legerősebb sportolóival – csúcstartókkal és bajnokokkal – találta szembe magát, akik között igen ismert személyiségek is voltak. Attila ahhoz a helyzethez hasonlította ezt, amikor az oroszlán, a szavanna királya hirtelen idegen területen találkozik más oroszlánokkal: az első hónapok nehezek voltak a fővárosban, hozzá kellett szokni az új versenyszinthez és a saját hiányosságaihoz is.

A kiélezett verseny ellenére Kovács hamar beilleszkedett a csapatba Oros Ferenc edzőnek köszönhetően, aki remekül tudta összefogni a sportolókat és fenntartani a fegyelmet, kompenzálva az edzéseken mutatott esetleges ambícióhiányt, de lehetővé téve, hogy a versenyeken a maximumot hozzák ki magukból. A légkör versenyszellemű volt, de irigységtől vagy rosszindulattól mentes – minden edzés kihívást és egyben ösztönzést jelentett a fejlődésre.

Attila különös figyelmet fordított a 100 méteres távra, amelyet a legrangosabbnak és leglátványosabbnak tartott. A 200 méteres távot kiegészítőnek tekintette, és csak kedvtelésből edzett rá, amit később megbánt – hiszen ott még megdöbbentőbb eredményeket érhetett volna el. Azonban éppen a 100 méteres sprint hozta meg számára az első hazai bajnoki címeket és a nemzetközi elismerést.

Ebben az időszakban Kovács sorra döntötte a rekordokat: a kitartó edzések és az ország legjobb sportolóival való rivalizálás olyan szintre emelte, ahol a győzelmek és az újabb eredmények már nem tűntek véletlennek. A budapesti költözés megnyitotta számára az utat a világbajnokságok és az olimpiai játékok döntői felé, és minden edzésnap megerősítette a hitét abban, hogy képes felvenni a versenyt a világ legjobb sprintereivel.

Az 1984-es olimpiai játékok és az 1987-es világbajnoki döntő

Kovács Attila karrierjének egyik legfájdalmasabb pillanata az 1984-es Los Angeles-i olimpia volt. A magyar sportolóknak, a keleti blokk legtöbb országához hasonlóan, a bojkott miatt tilos volt részt venniük a versenyeken. Kovács elmondása szerint egy egész éven át készült, és végig az amerikai indulásra gondolt, azonban az olimpia helyett az alternatív „Barátság versenyekre” utazott, ahol ezüstérmet szerzett. Ez a szereplés is igazolta, hogy Attila képes felvenni a versenyt a legjobbakkal: a Budapest Nagydíjon a második helyen végzett, időben csak Carl Lewis előzte meg, míg Ben Johnsont, aki a negyedik lett, maga mögé utasította. Maga Kovács szerint ez bizonyította, hogy az olimpián is döntős lehetett volna.

Az igazi áttörést az 1987-es római atlétikai világbajnokság hozta meg. Attila bejutott a férfi 100 méteres síkfutás – a sprint legrangosabb és leglátványosabb versenyszáma – döntőjébe. Az 1987. augusztus 30-án megrendezett fináléban Kovács az ötödik helyen ért célba 10,20 másodperces idővel. Ezen a futamon a világ legerősebb sprinterei gyűltek össze, köztük Carl Lewis és Ben Johnson, így ez a világbajnokságok történetének egyik legkeményebb versenyévé vált.

Később az eredményeket felülvizsgálták Ben Johnson dopping miatti kizárása nyomán, és Kovács Attila a negyedik helyre lépett előre, amivel a bronzérmes brit Linford Christie mögött a második leggyorsabb európai sprinterré vált. „Felelősségteljes érzés volt a világ nyolc leggyorsabb embere között lenni” – emlékezett vissza. Ez a döntő jelentette Kovács sportpályafutásának legkiemelkedőbb pillanatát, és a mai napig ez a legfőbb nemzetközi eredménye.

Kovács Attila további eredményei

Az 1987-es világbajnokságon nyújtott híres szereplésén kívül Kovács Attila tarsolyában más sikerek is találhatók. Az 1986-os stuttgarti Európa-bajnokságon hetedik lett egyéniben 100 méteren, és hatodik a 4×100 méteres váltóban. 1987-ben a fedett pályás világbajnokságon Kovács bejutott az elődöntőbe 200 méteren. Ugyanebben az évben a miskolci országos bajnokságon minden ellenfelét maga mögé utasította 200 méteren, és 20,11 másodperces országos csúcsot állított fel, amely mind a mai napig megdöntetlen.

A sikeres versenyek sorozatának köszönhetően Kovács jogot szerzett, hogy képviselje Magyarországot az 1988-as szöuli olimpián. A 100 és 200 méteres távokon az elődöntőben, illetve a negyeddöntőben búcsúzott, a 4×100 méteres váltóval pedig a nyolcadik helyen végzett a csapata. Attila elmondása szerint az olimpiai felkészülést megnehezítette egy saroksérülés, ami rányomta bélyegét az eredményre – nagyjából a kilencedik helyre számított 100 méteren, és kissé csalódott volt, hogy nem jutott a döntőbe.

A következő években Kovács továbbra is részt vett nemzetközi versenyeken: 1989-ben 60 méteren indult a hágai fedett pályás Európa-bajnokságon és a hazai rendezésű budapesti fedett pályás világbajnokságon. Az 1990-es spliti Európa-bajnokságon az elődöntőig jutott 100 méteren, és az ötödik helyen végzett a 4×100 méteres váltóban. 1991-ben ötödik lett a frankfurti Európa-kupán, és részt vett a tokiói világbajnokságon is.

Kovács Attila 1994-ben fejezte be sportpályafutását egy hazai versenyekkel és nehéz, de győztes futamokkal teli szezont követően. Elmondása szerint az utolsó bajnokságokra való felkészülés hatalmas erőfeszítéseket igényelt, néha még az egészsége rovására is, de tapasztalatának, fegyelmének és a stresszes helyzetekben való összpontosító képességének köszönhetően továbbra is kiváló eredményeket produkált.

Kovács legfőbb erőssége és a sport utáni élete

Kovács Attila egyedülálló képességgel rendelkezett: képes volt megtartani a sebességét, sőt, még gyorsítani is a táv utolsó 40 méterén, amikor a legtöbb sprinter már lassított a tempón. Maga a sportoló ezt tartotta a legfőbb előnyének. Elmondása szerint technikailag elég képzett volt ahhoz, hogy ne veszítsen a sebességéből, és még ha a rajtja nem is volt túl erőteljes, előretört, és mindig tudta, kit képes megelőzni a táv végén. Ez a sajátossága tette őt azon kevés sportolók egyikévé, akik egészen az utolsó méterekig képesek voltak világszinten is versenyezni.

Kovács magyarországi riválisai a legerősebb hazai sprinterek voltak, köztük Tatár István, Nagy István, Kiss Ferenc és Babály László. Külföldön az olasz sprinterek – Stefano Tilli, Pierfrancesco Pavoni, Ezio Madonia –, valamint a legendás Pietro Mennea voltak a legnagyobb ellenfelei.

Sportpályafutása befejezése után Attila nem tervezte, hogy edző lesz, azonban korábbi csapattársai elkezdték kérni, hogy segítsen nekik az edzésekben, és hamarosan egy sportolókból álló csoport alakult ki körülötte. A 2000-es évek elejéig edzőként dolgozott az Újpesti TE-nél, miközben párhuzamosan ingatlanokkal, befektetésekkel és saját vállalkozásának fejlesztésével is foglalkozott. Kovács nem titkolja, hogy az üzlet független és biztos egzisztenciát tesz lehetővé számára. „Mindent megengedhetek magamnak, amire szükségem van, nincsenek felesleges igényeim” – mondja.

Kovács Attila tisztes kora ellenére továbbra is aktívan dolgozik, és nem tervezi a nyugdíjba vonulást. A 65 éves sportoló elmondása szerint különböző sportágakat is kipróbált, még tíz évig bokszolt is, mára azonban csak a konditermi edzések és az esti húszperces kocogások maradtak az életében.

Kovács egy interjúban „sodródásként” jellemezte sportpályafutását. A sportoló szerint a szél hol ebbe, hol abba az irányba fújt, de a legfontosabb pillanatokban mindig felbukkantak a megfelelő lehetőségek és a megfelelő emberek.

Kovács Attila boldog embernek tartja magát. Sikeres vállalkozó, aki számára a sport hobbivá vált, valamint olyan ember, aki értékeli a családját és szeret utazni. Első házasságából született egy lánya, aki révén két unokája van, valamint van egy tizenhét éves fia a második házasságából, aki folytatja a család sportos hagyományait, mindezt pedig kitűnő tanulmányi eredménnyel párosítja.

Források:

Kovács Attila élete és eredményei – a rövidtávfutás magyar csúcstartója

Related

Hetényi Zoltán: egy budapesti magyar jégkorongozó története